2013. március 29., péntek

Már megint én.

Sziasztok újra itt vagyok! :)

Kaptam az egyik olvasómtól egy nagyon aranyos megjegyzést. Őszintén én tényleg nem tudtam, hogy olvassa e valaki a blogomat. Köszönöm szépen a megjegyzését. 

A múlt hetem elég érdekesen nézet ki. Szerintem még soha nem írtam annyi dolgozatot amennyit azon a héten. De végül is azon is túl vagyok! 

Képzeljétek már azt is tudom,bár még nem biztosra hogy hova fogok járni középiskolába! Ott mindenféle nyelvet tudnék tanulni szakkörökön belül. Fizika-matek szakra fogok menni, ha felvesznek. Úgy érzem megint minden kezd a ,,kezeim közé" kerülni. Pár hete még úgy éreztem, hogy össze omlik a világ körülöttem, mert nem abba az iskolába vettek fel ahova elsőként szerettem volna menni. Viszont jó volt tudni , hogy vannak barátaim akik nem hagyták, hogy magamba forduljak, SEGÍTETTEK. Nem tudom, hogy meghálálni nekik. Már máshogy látom a dolgokat, úgy érzem jó helyem lesz a másik iskolába nem fogok nagyon stresszelni, és ez jó.
    Anyukám azt mondta, hogy ne bánkódjak, hiszen mindennek van oka! Nekem talán ezt az utat választották oda fent, és bár mi van vagy lesz ő mindig segítő kezet nyújt és ott lesz mellettem.Hozzá tette még hogy mindig nézzem a dolgok jó oldalát és, hogy innentől már csak előre kell nézni, s nem hátra!
Tudom, hogy egy célom van elérni az álmom, amiben senki és semmi nem állíthat meg. Lehet, hogy még nem vagyok felnőtt és még nem érzem, úgy  a dolgok súlyát, mint pl. miből fogok megélni .. lakás kell majd meg ilyenek. De tudom és hiszek benne, hogy minden sikerülni fog. Nem elég tanulnom a nyelvet ha Angliába szeretnék élni, hanem fontos az is hogy tudjak viszonyulni másokhoz, tudom, hogy nem fog minden elsőre menni de nem fogom feladni mert ez a célom! Remélem ti is hasonló kép gondoljátok ezt mindig a szemetek előtt lebeg az álmotok de közben másra is figyelte, gondoltok, segítetek.


"Este behunyod a szemed, elalszol, és az álmok világában találkozol Vele. Ám egy napon történik valami. Egy napon kilép az álmaidból, és melléd szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös dolog történik. Már nem jelenik meg álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem beszélsz vele álmaidban. De ez nem csoda. Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba."
 Csitáry-Hock Tamás



Kellemes Húsvéti Ünnepeket és sok locsolót kívánok: !